Menü Bezárás

Egy sikeres vállalkozónak nagyon sok ismérve lehet.

Sokat számíthat a jó üzleti érzék, a tudatos építkezés, a jó marketing, de az is sokat nyomhat a latba, ha a megfelelő emberekkel veszi körül magát.

Utóbbi olykor nem is tűnik olyan nagy feladatnak, de a kulcsemberek megválasztása már az alapoktól kezdve mérvadó lehet.

Ilyen személy lehet például egy jó könyvelő, aki segít a különböző adóhivatali feladatok megoldásában, valamint az adózási kérdésekben is hiteles választ tud adni.

És míg a könyvelő személye inkább csak erősen ajánlott, addig egy jó ügyvéd elengedhetetlen, vagyis kötelező.

Ezért van szükség ügyvédre

Ha valaki nem jártas a jogi kérdések világában, bizonyára kellemetlenül érezheti magát, ha ilyen témák kerülnek terítékre, vagy ha akár egy-egy fontosabb döntésben is közre játszanak.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy rendelkezzünk jogi asszisztenciával, ugyanis az ügyvéd feladata, hogy az ilyen témákban megfelelő tájékoztatást nyújtson és eligazítást adjon.

Mindemellett pedig neki kell felvenni a kapcsolatot a cégbírósággal a cégalapítás során, amikor az adószám megigénylésére kerül a sor.

A megfelelő jogi asszisztencia biztosítása természetesen nagyon magas költségeket vonhat maga után, és a legtöbb esetben a kezdő vállalkozók és kisebb cégek nem rendelkeznek saját ügyvéddel.

Azonban nem kell kétségbeesni, hiszen cégünk éppen az ilyen esetek miatt építette bele a cégalapítás csomagjába az ingyenes ügyvédi segítségnyújtást.

A szolgáltatásnak ez egy olyan része, amit természetesen nem kötelező kihasználni, ha valaki ragaszkodik a saját emberéhez, akkor csak az általunk készített hozzájáruló nyilatkozatot kell kitöltenie és aláírnia.

Mit nyerhet a székhelyszolgáltatással?

Cégünknél több különböző cégalapítással kapcsolatos szolgáltatási csomag is elérhető melyek mindegyikében megtalálható, az ingyenes jogi asszisztencia.

Választhatja az egyszeri cégalapítást, de ha Ön rögtön székhelyszolgáltatást is szeretne mellé, akkor a cégalapítás költségeit már nem kell megfizetnie, csupán a székhelyszolgáltatás díját az elkövetkezendő 6 hónapra, és további 1-et pedig mi adunk ajándékba.

Ha ezt a csomagot választja, akkor már a cég indulásától kezdve rengeteg adminisztrációs feladattól szabadítjuk meg Önt, és nem kell másra koncentrálnia, csak az üzletre és a fejlődésre.

A székhelyszolgáltatás igénybevételével vállaljuk,

  • hogy fogadjuk Ön helyett a hivatalos postai küldeményeket,
  • azokat 2 órán belül elektronikusan továbbítunk,
  • a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon kihelyezzük a cégtábláját,
  • fogadjuk a hatásáságokat és tűrjük az ezzel járó kényszerintézkedéseket.

Hozzon felelős döntéseket!

Véleményünk szerint a megfelelő szakmai segítségnyújtás igénybevétele nem szégyen, hanem egy ésszerű és okos döntés.

Az ember nem lehet topon minden szakterületen éppen ezért szükséges, hogy különböző témákban legyen kihez fordulnunk.

Ha Ön egy olyan csapattal szeretné végigjárni a cégalapítás folyamatát, akik már több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, akkor keressen minket bizalommal!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÁRCSÁZOM