Az iparűzési adó legfontosabb jellemzői

Az iparűzési adó legfontosabb jellemzői

 

Aki vállalkozóként dolgozik, annak az iparűzési adó nyilvánvalóan nem ismeretlen fogalom.

Azonban, ha valaki most akar cégalapításba vágni, nem árt tisztában lennie ennek az adózási formának az alapvető jellemzőivel és az azt érintő változásokkal.

Az iparűzési adó (röviden IPA) egy sajátos adónem, amelyet regionális alapon szed be az adott cég székhelyének illetékes önkormányzata, saját maga meghatározva annak nagyságát.

Létezik állandó és ideiglenes formája is az adóformának, mely attól függ, hogy állandó jelleggel működő-e a cég székhelye, telephelye, vagy sem.

Azonban annak a vállalkozónak, aki az adott településen végzett munkájáért jövedelemben részesül, és a tevékenység végzésnek időtartama meghaladja a 30 napot, mindenképpen kötelező megfizetni az IPA-t.

Mi után fizetendő és mennyi jelenleg az iparűzési adó?

Az IPA alapját az adott vállalkozás nettó árbevétele adja.

Ebből a bevételből levonódik az eladott áruk beszerzési értéke (röviden ELÁBÉ), a közvetített szolgáltatások és az alvállalkozói teljesítések értéke, az anyagköltség, valamint a kutatások vagy kísérleti fejlesztések szükséges költsége.

Országos szabályozás szerint az adó mértéke a járványhelyzet előtt egységesen 2%-ban került maximalizálásra, azonban 2021-től az adó maximum mértéke 1%, mely a mikro- kis- és középvállalkozásokra vonatkozik.

Ez a kedvezmény, így az adott vállalkozás nettó árbevételéhez kötött, mely nem lehet több, mint 4 milliárd forint.

Tehát a 2021-től elstartoló cégek már ezzel a mértékkel tudtak számolni, valamint bizonyos mezőgazdasági őstermelők, jogi személyek vagy egyéni vállalkozók.

Kik élveznek mentességet és hol nincs iparűzési adó?

Mentességet élveznek az IPA alól ugyanakkor a beszerző, értékesítő szövetkezetek, bizonyos ingatlanbefektetési társaságok, illetve az önkormányzat által egyes adómentességben részesülő vállalkozások is.

Az iparűzési adó befizetési kötelezettségét illetően több kedvezmény is létezik, melyek a cég vagy vállalkozó megsegítését célozzák.

Ezen felül léteznek olyan települések, ahol az IPA 0 %-os, vagyis nem kell fizetni ezt a fajta adót.

Ez pedig egy nagyobb, milliárdos forgalmú vállalkozások esetén döntő engedményt is jelenthet.

Országszerte több, mint 300 településen nincs iparűzési adó, ezeknek egyike Újlengyel is, ahova cégünk is biztosít székhelyszolgáltatást.

Székhelyválasztás cégalapításkor: Újlengyel és Budapest

Székhelyválasztás cégalapításkor: Újlengyel és Budapest

Cégalapításkor Újlengyel kitűnő választás lehet székhelynek, itt ugyanis a vállalkozók már majdnem 30 éve figyelmen kívül hagyhatják az IPA megfizetését, mely jelentős terheket vesz le a vállukról.

Emellett azonban érdemes elgondolkodni Budapesten is.

A fővárosban persze elkerülhetetlen, hogy iparűzési adót kelljen fizetni, és sűrűn lakott nagyváros lévén annak mértékét minden esetben az adott kerület önkormányzata szabja meg.

Ugyanakkor Budapestnek is megvannak a saját előnyei, melyeket mindenképp érdemes összevetni az IPA mentes területek mellett szóló érvekkel.

Bárhogy is dönt, mi több mint 11 éves tapasztalatunkkal a cégalapítás minden lépésében segítségére leszünk.

Számunkra kiemelten fontos a hatékony és átlátható ügyintézés, mely során Önnek az üzleten kívül mással nem is kell törődnie.

Kérjen még ma ajánlatot, és keressen telefonon minket bizalommal!

TÁRCSÁZOM